Legendárium

_____________________________________

_____________________________________

Az azuri Mákvirágünnep eredete

Sok mendemonda kering Azurban a Mákvirágünnep eredetéről...pedig a Páholy könyvtárában a mai napig is őríznek két levelet, amely egyértelműen bizonyítja, hogy Mákvirág ünnepét a király rendelte el egy azuri gnómlány emlékére, akit az udvar ellenségei megmérgeztek.

1. levél

Tisztelt Amae uram!
Hála Szent Negator és az istennő kegyeinek, megérkeztünk a királyi udvarba, ahol végrehajtottuk a feladatot, amit rám bíztál. Örömmel írhatom, hogy a király beleegyezett lánya házasságába, feltételként mindössze annyit szabva, hogy az unokái az azuri udvarban nevelkedjenek majd...én nem ellenkeztem, ha már meglesz a házasság, úgyis te döntesz ebben az ügyben.
Rossz hír viszont, hogy kisérőmet, Mákvirágot megmérgezték, szegény meghalt.
Kérted, hogy részletesen is írjak utunkról, hát megteszem...
A Páholyból egyedül indultam, mivel kisérőmet, kit mellém adtál, nem találtam sehol. Lóháton utaztam az áldozótemplomba, ahol feláldoztam a tárgyat, mit rámbíztál, s meghallgattam az Orákulum jóslatát, mely úgy szólt, hogy vigyázzak a virágra és a rozsdás szögre...
Amikor megérkeztem a kikötőbe, végre találkoztam Mákvirággal, a kisérőmmel, aki mint kiderült, hajót foglalni már előttem elindult,
ekkor jöttem rá, hogy az Orákulum szavai mit is jelentenek...ettől kezdve szemem folyton Mákvirágon tartottam és minden szöget eltávolítottam, ami a gnómlány közelébe kerülhetett...igaz, a hajó kapitánya morgott emiatt, egészen addig, míg egy zacskó arannyal meg nem erősítettem a kérésem...
A hajóúton kalóztámadás ért bennünket, de hála Mákvirágnak, megmenekültünk...Halálfej Joenak ugyanis végzetes vonzódása van az almaszószhoz, s mikor Mákvirág egy szekercével szét akarta verni az almaszószos hordót, amolyan vesszen minden, ha mi is veszünk alapon, a vén kalóz felajánlotta, elhagyja a hajónkat, ha a hordót nem verjük szét és átengedjük neki...
Ezután baj nélkül megérkeztünk Azurba, beszéltünk a királlyal, a nevedben megkértem Roti királylány kezét s elégedetten dőltem hátra, amikor mégis becsapott a villám...Mákvirágot teába tett méreggel az udvar ellenségei megmérgezték...hát ennyit az Orákulum jóslatáról...megsirattam szegény lányt, kit bár induláskor nem kedveltem különösebben, az úton mégis megbékéltem vele...nyugodjék békében!
Hamarosan indulok haza...üdvözlet mindenkinek...
Megold Faar, főmagiszteri küldött

2. levél

"SÜRGŐS jelentés – csak Tintalan bonthatja ki!
Feladó: 002-es manó, azúriai megfigyelőállásból (a palota kéményéből)

E háború 27. havának első napján két távolrévi követ érkezett az Igazgyöngy Úton, a Fekete Tulipánok Kertjének kapuján. Azonnal védelem alá helyeztük őket. Az egyikük egy nagydarab, bajszos férfi volt, Megold Faar, a másik egy pici gnómlány, Mákvirág nevezetű. Később kiderült, hogy ő azúriai születésű, és a király kisebbik lánya, Dorohtree fogadta fel komornának útja során. Mindketten kitüntetett figyelemben részesültek és meglepően hamar az uralkodó pár színe elé járulhattak. Először tájékoztatták őfelségét gyermekeik hogylétéről, majd tolmácsolták a reájuk bízott leánykérést (lásd. 44-es Kataklizma/6 dosszié). Az engedélyt a király megadta, AZZAL A KIKÖTÉSSEL, hogy unokái majd Azúriában nevelkedjenek. A morgolódó Megoldot csendre intő Mákvirág annyira megnevetette a háborús gondokkal küszködő királyt, hogy részesíteni kívánta a lányt egy ritka kegyben: megkóstolhatta kedvenc teáját, amelyet épp akkor szolgáltak fel neki. Mákvirág jót húzott a csészéből, és ezt követően HOLTAN ROGYOTT ÖSSZE. Az udvari orvos hamarosan megállapította, hogy az italba (amelyet vöröses színe, és az erős illatát adó szegfűszeg miatt a király csak tréfásan Rozsdás Szögnek szokott hívni) az ellenség által előszeretettel használt mérget kevertek. A belső árulás nyilvánvaló tényétől megrendült király személyesen mondott beszédet a gnómlány pompázatos sírja fölött és elrendelte, hogy ezen a napon, minden évben mákvirág-koszorúval díszítsék a házak homlokzatát országszerte, az ártatlan áldozat emlékére."

_____________________________________

Látomások a Parkban

Nev és Tia legendája

// Tópart //

Tia

*Egy fának dönti a hátát, nézi az alkonyatot. Fogalma sincs róla, hogy ezt a fát Frivolio és Zenge ültették el, mikor Nevano megszületett... csak azt érzi, hogy jólesik a hátának a naptól felmelegedett törzse. A lombok már mindenütt érett zöldek, teltek, virágosak, illatosak. Tia nyugodt pillantása végigsimítja a látványt... És ekkor... valami különös dolog történik. Az egyik kerti úton egy tarka ruhás törpe közeledik feléje... alakja fényesen ragyog, mintha belülről világítana. Tia nézi, nézi, aztán leesik az álla... a törpe nyakában főmagiszteri lánc csillan!
Hé, maga! *kiált feléje mérgesen, de a törpe mintha nem hallaná, elrobog mellette... de mégis lefékez, mert egy másik különös alak lép ki a sövény mögül. Magas, sötét ruhás férfi, arcán világfájdalom. A törpe ránevet.*
Elassar magiszter! Velem tartasz? A Kevinbe megyek friss epret enni!
*A másik csak a fejét rázza.*
Nem mehetek, Kat. Lutient várom... Hátha ma felbukkan...
*A törpe együttérzően megveregeti a férfi karját és újabb érkezőknek integet. Egy sötételf magiszter és egy fiatal vöröshajú ifjú... valószínűleg a tanítványa... Tia kábultan kapkodja a fejét...*

Nev

*A nap lassan lement...a Parkban igyekszik a szállások felé...míg meg nem pillant valakit az egyik fának támaszkodva...az alkony még épp hogy mutatja zöld ruhájának színét...*
Tia...*szólítja meg, s lép oda hozzá*
Mit csinálsz itt?

Tia

*Álmatag, döbbent tekintettel fordul a hang irányába.*
Nev! *hangjában öröm vibrál... aztán előremutat* Kik ezek?
*Kicsit fél, hogy a látomás el fog tűnni... de nem... Azok még mindig ott állnak és nevetnek. A törpe épp azt kérdi a sötételftől:* Nyikhaj, nem láttad mostanában az én törpe barátomat?

Nev

*Arrafelé néz, amerre Tia riadt szemei...Negator érzése van...*
Nyikhaj? *suttogja megdöbbenve*
Csak egy Nyikhajról hallottam...és a lovag...és az a törpe...*tétován kinyújtja a kezét az alakok felé*
Kat...*A hegyessisasok törpe mosolyogva felé fordul...*
-Igen? Mit akarsz tőlem Csókos barátom?-
*Nev már látja, nem hozzá szólt*
Az ott, fogadni mernék, Elessar...*súgja Tiának...*
Ezek...ők...ne mozdulj, el ne riasszuk a látomást! *s megszorítja Tia kezét*

Tia

*De nem kell őket elriasztani, már búcsúzkodnak. A Kat nevű törpe elindul a klánkapu felé. A többiek szétszélednek... leginkább a Könyvtár és a Kulacs irányába. Tia döbbenten fordul Nevhez, miközben a karjába is fészkeli magát.*
Nev... az ott... főmagiszteri lánc volt rajta... Valami különös együttállás lehet, én nem szoktam kísérteteket látni... Hacsak nem kaptam meg a Hallga-kórt!

Nev

Az ott az ősapám...Kataklizma...*Átöleli Tiát...beleborzong*
Tudod milyen nap van ma? Május 20.a
*Felsóhajt*
Indul az öreg a Kevinbe...eperre fáj a foga..*mosolyodik el*
Tudod..ez a látomás...*Közelebb húzza a lányt magához* ...talán azért, mert ilyenkor a Park...tele van érzelmekkel...az Istennő hónapja...hallgasd csak...Dorombol az egész világ...

Tia

Tele van érzelmekkel... mint az én szívem, mióta megismertelek... *megszorítja a kezét* Mindenféle érzelem... finomak és maróak... gyengédek és dühösek... nyugodtak és szenvedélyesek... *rámosolyog* De szenvedélyek nélkül nem is akarnék élni... még ha néha beléjük is betegszem! :)
*Egészen közel bújik Nevhez.*
Ha még nem mondtam volna *súgja szemérmesen* nagyon boldoggá teszel engem...
*Megijed ettől a hirtelen jött nyílt feltárulkozástól... lesüti a szemét zavarában...*

Nev

*Felemeli a lány állát...a szemeit akarja...ebben a zsongó tavaszi Parkban...mely tele van ősei életével...ha figyelmesen néznék, talán feltűnne Secundo is, ahogy Rubinnal veszekszenek, vagy Terc, Anorral ahogy éppen szöknek...de most nem fürkészi a Parkot...Tia szavai és szemei...nem látomások...*
Ez kölcsönös...*súgja*
Minket az Istennő és Szent Negator egy párnak szánt...ebben biztos vagyok...*elhallgat egy kis időre...*
Nem tehetünk mást...hozzám kell jönnöd feleségül...

Tia

*Majdnem elsírja magát, aztán könnyes szemmel mégis inkább kuncog.*
Nev... azt hiszem most kértél meg harmadjára... először a Múzsák Templomában akartunk esküdni, aztán a Tengerészlány fedélzetén *különös módon már nem fáj annak a félresikerült utazásnak az emlékei * és végül itt, a Páholyban a fa alatt... *felnéz a lombjára, majd újra Nevre* Hozzádmegyek.

Nev

Tudom én...persze hogy tudom...de amikor a szemedbe nézek...elfelejtem...olyankor csak az jár a fejembe, hogy kellesz nekem...mert ...*elmosolyodik*
Szóval harmadszor...:-)))
*Megcsókolja...*
...és mindig igent mondtál...lehet, megkérem majd negyedszer is...olyan boldoggá tesz, ha igent mondasz...

Tia

*Hosszú, élveteg csókot nyom a szájára. Megsimítja a homlokát.*
Jaj, Nev... megbolondítasz... És fázik a fenekem... *teszi hozzá kissé keserves képpel* Mi lenne, ha felmennénk a szobánkba?
*Mocorog, bár szerelme elég erősen öleli magához.*
Hmmm? *dorombolja*

Nev

Jó...*egyezik bele azonnal*
Menjünk...de ma már nem kérem meg többet a kezed...:-)
*Gondolkozik, hogy ölbekapja Tiát és úgy vigye fel a szobába, de aztán úgy dönt, az hosszú idő lenne... addig már nem tud várni...így megfogja a lány kezét és futni kezd*

***

Tiara Flusonus és Nevano d' Kataklizma egy nap Dankil törpe hatalmas léggömbjén felszálltak az égbe, ott angyalokká lettek és nemzették fiukat, Amaét, aki felnőve a klán vezére lett...
Tisztelet a Szentnek és az Istennőnek
Ámen!

_____________________________________

Múzsák elvadult kertje
(Egy legenda a halhatatlan szerelemről)

Közepén egy futónövényekkel benőtt rom található: a hajdani pogány templom, benne a művészetre serkentő múzsák énekét vezénylő Karnagy Szentélyével. E szentély főpapnője és a kert gondozója volt valaha Medis, aki papnőivel, a püthiákkal számos különleges ünnepet rendezett itt, az Ihlet tiszteletére és elősegítésére...

Medis azonban szerelmes lett a Bohémtanya írnokába, Tsendeshbe, és sok fájdalmas harc után, melyet önmagával és a férfival vívott, végül mégis az övé lett testestül, lelkestül. A Karnagy pedig, ahogy ez a haragvó isteneknél lenni szokott, átokkal sújtotta mindkettőjüket... elvette emlékeiket és arra ítélte őket, hogy örökké egymást szeressék, keressék, de sohase tudják hogy ki is ők valójában.

A férfi és a nő emlékek nélkül bolyongott Távolrévben és környékén, tántorogtak egyik klánból a másikba, míg végül a Tudósok Szabad Páholyában találkoztak és anélkül hogy tudták volna miért: azonnal egymásba szerettek. Ezután együtt folytatták a vándorlást, kutatták az elfeledett múltat időkön és tereken át. Álltak Szent Negator szobra előtt, három éjszakát töltöttek a Tudomány Tornyának tetején, rájuk omlott egy ősi épületszárny, gonosz erdő szélén bújdokoltak, távoli préri különös kocsmájában vad harcosok támadását élték túl, s az ő szent barlangjukban találtak egymásra, majd varázsfa alatt révültek... végül a Gőg Kolostorában ráleltek a Professzorasszonyra, aki bűvporával hazarepítette őket. Látomások, új testek, fájdalmak és szenvedélyek közepette érkeztek vissza ide a kalandok labirintusából a Múzsák akkorra már elvadult kertjébe. Emlékeztek és szerettek...
S itt ölelhették meg elveszett gyermeküket, Desh Tsen-t... és a boldog tökéletes pillanatban mindannyian örökre eltűntek...
Azt beszélik, a Karnagy fénye ragyogott át akkor minden fűszálon és levélen... ők pedig beleolvadtak abba...

És azt is, hogy friss dallam szállt keresztül a lombokon, a fák megrázták magukat és entnyelven énekeltek...

_____________________________________

Az első csók
(Aranyos és Bunyik legendája)

Aranyos dKat
*Már tudja, hogy a szülei nem jönnek többé vissza...*
Istenek... és velem mi lesz?
*Nem is tudja, hogy melyik szobortól vár segítséget. Mind a kettő nagy és felnőtt, az egyik szegletes és fehér, a másik gömbölyű és fekete. Közönyösnek tűnnek.
Aztán megrémül, hogy nehogy neki kelljen a Páholy élére állnia.

A fekete szobor, a nőtestű, macskafejű istennő szeme felfénylik... zöld csík jelenik meg a sötét fémnek hitt szemhéj alatt... halk morgás, dorombolás... Ekkor kinyílik a szentély egy ajtaja, amely mögött a papdámák élnek. Ketten érkeznek, beszélgetve, ikrek lehetnek, mert hajuk varázslatosan szép, mint a naplemente... aranyvörös...*
Csak tudnám, hogy miért hülyék a szerelmesek! *kiált fel egyikük szenvedélyesen, mikor elhaladnak a fekete szobor mellett
*Aranyos vörös fejjel, döbbenten bámul utánuk.*

Bunyik
*Hapták nem veheti fel újoncnak, mint kiderült...A magiszternél kell jelentkeznie...a szentély felé veszi az útját...a Szent talán tud valami útbaigazítást adni...mert Bunyik még életében nem volt ilyen zavart, tanácstalan...szinte belebotlik Aranyba...szemében az öröm és a harag vibrálva váltják egymást...*
szia...

Aranyos dKat
Szia... *tágra nyílt szemmel bámul rá, beharapja a száját, aztán gyűrögetni kezdi ruhája ujját, lesüti a szemét, aztán újra felpillant és ragyogó mosollyal megismétli* Szia!
*Aztán elpirul és újra csíkos szoknyáját nézi, meg Bunyik lábfejét, amin még ott csillog a Tikkasztó homokja*

Bunyik
*Érdeklődve körbejárja...majd megáll előtte, úgy hogy az ajtó nyílása szabad maradjon...*
Parancsolj...ott van Kódex a második boxban...vagy az ablakon fogsz előlem kimenni? Itt kissé magas a párkánya...
*és szomorú szemekkel néz*

Aranyos dKat
*Rezdülne a keze, hogy megsimogassa... de ez csak egy gondolat marad*
Ne haragudj... *suttogja még mindig a ruhaujját gyűrögetve, pirosan, zavartan... Érzi, akkor úgy érezte szíve szerint cselekedett... Bunyik olyan furcsa lett, fölényes, okoskodó, szemtelen. Régen fülig ért a szája, néha hátbaveregette piszkos kezével, vagy meghúzta a coffját, ha haragudott... de utána hozott valami szép ajándékot az ablakába, vagy a fiókjába... Most meg csak lenézően méregeti, és röhög mint a ló az olyan vicceken, hogy egy nőben akkor bízz fiam, ha ló legel a sírján... hallotta a szobában, a törpefogadóban mi zajlott éjszaka... És az emlék eszébe juttatja a pár pillanatra elfelejtett szörnyű valóságot.*
Valami űzött... talán... talán az hogy...
*nyel egyet és láthatóan tartja magát*
...a szüleim...
*remeg*

Bunyik
*Aranyos nem menekül...ez megzavarja...biztos volt benne, hogy megint lóra kap, vagy elszalad...nem érti...amikor ment utána, menekült...aztán megállt, feladta és most nem megy el a lány...áll...és mindjárt sírva fakad...*
Ne sírj...-mondja csendesen, nem rábeszélő modorban, csak úgy kijelentőmódban...talán csak magának...végtelen gyengédség járja át a lány iránt...meg vad düh...szeretné mindentől megvédeni, de a halál ellen tehetetlen...sután átöleli...majd zavartan visszalép*
Ne sírj...

Aranyos dKat
*Nem sír, csak remeg. Megszégyenülten, mert mikor Bunyik átöleli, az olyan, olyan jó... és nem volna szabad ilyeneket éreznie most...*
Nem tudom mit tegyek... *mondja szája szélét harapdálva* Itt nincs már senkim... csak az öcsém, aki még kicsi, Tintalan neveli... Ővele viszont nem akarok találkozni. Gyűlölöm Tint! *toppant* Ő küldött oda!
*Néz Bunyikra és kinyújtja mindkét kezét... tétován*
Mostmár csak veled akarok szökni... nem előled...

Bunyik
Szökni? *Hökken meg*
hát itt va...*hirtelen elhallgat, mondaná, már nem kell szökni...már nem kell kolostorba menni, ez volt Megold levelében, amit a fogadóban olvasott...*
Miért akarsz megszökni? Már senki sem akar kolostorba küldeni...már nem vagy vezérutód...
Ha tízéves lesz az öcséd, megy a kolostorba...felkészülni a vezérségre...

Aranyos dKat
Nem akarok Tinnel találkozni... Mindenbe beleszólna és talán azt sem engedné, hogy... *visszaengedi a kezét, amit az előbb tétován a fiú felé nyújtott* Semmit nem engedne. Bezárna oda, olyan tetovált nőnek... *mutat a papdámák épületrésze felé*
Egyedül akarok boldogulni. Harcos leszek és dicsőséget szerzek... *mondja fellengzős (kívülálló számára roppant mulatságos) pátosszal*

Bunyik
Kishülye vagy...s ha nem jön meg az eszed, nagyhülye leszel...*mondja, s ez egészen úgy hangzik, mint régen...baráti jótanács a barátnak...de ahogy kimondja, már meg is bánja...ez az Arany lehet, hogy az az ismerős Aranyos, de lehet, hogy nem...ezt még nem tudja Bunyik...ezt még ki kell derítenie*
Már nem gyerekek vagyunk, hogy rendelkezzenek velünk, a beleegyezésünk nélkül...de ha Tin mégis kényszerítene valamire, én szöktetlek meg...becsszóra...*s ujját feltartja, mint régen, akkoriban ilyenkor Arany odanyomta az ujját az övéhez...ez afféle szent fogadalom volt kettőjük között...*

Aranyos dKat
*Felemeli az ujját, odanyomja, mint régen, közben mosolyog, hálásan.*
De ha... mi már felnőttek vagyunk, akkor tudod mit szeretnék kipróbálni veled?
*közelebb lép, szeme ármányosan csillog... ha Tintalan most látná a szívéhez kapna, szeme tisztára az Anor kisasszonyé*

Bunyik
*Izgalmában megnyalja az ajkait...nem érti hogyan, nem érti miért, de TUDJA Arany mit akar kipróbálni vele...talám mert ő is arra gondol, mióta az istállóban meglátta ezt az Aranyost...ezt a gusztusos, macskatestű édes Aranyost...megfogja a lány vállát...ráhajol a szájára...szemei lecsukódnak...ajkaik összeérnek...ismeretlen mámorba merül...csókol...*

Aranyos dKat
*Annyira megdöbben... keze-lába elgyengül... hasában... forró remegés... Bunyik csókolja... hihetetlen érzés... kapott már csókot, az arcára... a feje búbjára, és persze a kezére is... de ez... ez nem az, és mégis ez AZ... Elbűvölten hagyja, csukott szemmel áll, félve, hogy... nem is tudja pontosan... félelmetes ez... félelmetesen jó...
De aztán, egyszer csak elválnak egymástól ajkaik. Arany szégyenlősen suttog.*
Te jószág... én a szederborivásra gondoltam...

Bunyik
*A mennyországban járt...most meg csak toporog...komoran megjegyzi*
Utálom a szederbort...én ugyan nem kérek...
*Pedig mindig szerette volna megkóstolni...hát ez elúszott...de a csók finom volt...a szederbor biztos nem ilyen finom...mégis csak megérte...így hát vigyorogni kezd*
...de ha akarod elkisérlek...

_____________________________________

Roulett Coriolis legendája

Különleges keresztnevét apja – Kylor Coriolis, aki Bastiano Coriolis fia – kedvenc játékáról kapta. Férje Anree Zinniferro báró volt, az egyik leggazdagabb ötbányai bányatulajdonos és –mérnök, aki egy líriumbánya megnyitásakor vesztette életét és minden vagyonát. Két árvát hagyott maga után, két kislányt: Lollinát és Vandát. Velük, valamint nevelőnőikkel (Lanta asszonnyal és Gurgula kisasszonnyal) érkezett az özvegy Roulett Távolrévbe, hogy a régi családi kapcsolatok révén olcsó menedéket találjon számukra. Nem sokkal a TSZP-be való beköltözést követően Amae főmagiszter tagjóléti magisztrává nevezte ki, amely feladatkörét becsülettel ellátta. A betyárbecsület szabályait pedig éjszakai elfoglaltságai alatt gyakorolta... Ez utóbbi olyan jól ment neki, hogy hamarosan csinos kis vagyont halmozott fel: aranyat és mithrillt egyaránt. Közben ünnepségeket, bálokat szervezett a Páholyban – leghosszabb volt ezek közül a Dínomdánom, amely napokon keresztül zajlott a Tengerikígyó fürdőházban –, és az akkoriban megindult Thrillpletykákba is szorgalmasan írogatott Vitriolis álnéven. Életében a fordulat akkor következett be, amikor megismerte Rakatt-ot, aki épp a Család fejvadászai elől bujkált. Azonnali vad szerelem lobbant fel közöttük, és attól kezdve titkos találkozókon oltották egymás szomját… Később, talán e züllött alak hatására, Roulett összetűzésbe került az új főmagiszterrel, Káosszal, aki engedetlensége miatt a Torony börtönébe záratta mindkettőjüket. Ám Rakatt és Roulett nemcsak hogy hamarosan megszöktek, hanem ellopták a Toportyán-féle harci orkpálinka titkos receptjét is, amit a Családnak adtak el, hogy bosszút álljanak Káoszon. Ezt követően az akkor meginduló szeszcsempészetben tevékenykedtek, és gyakran felbukkantak a Késdobáló, a Tivornyázó és a kikötői dokkok környékén – majd egyszer csak eltűntek. Hogy mi lett velük pontosan, azt nem tudni, de azt rebesgetik, hogy a szeszcsempészetről átnyergeltek az illegális mágiakereskedelemre, majd az ötbányai hegyeken túl eljutottak egy igénytelen, mágiadagályos, boldogabb földre…

_______________________________________________

Ha esténként a fogadókban a dalosok köré gyűlnek az emberek, akkor 10-ből kilencen biztosan az elcserélt lelkek legendáját kérik...

Az elcserélt lelkek
Tercio és Anor legendája

Tercio fiatal klánvezér, a hivatalos ügyeket elhanyagolja, csavarog a városban, vagy klánja széppasszonyainak csapja a szelet...de hamar ráun erre az életre, s egy éjjel, italtól mámorosan, segítséget kér apja lelkétől...akkor megjelenik neki Secundo és Rubin szelleme, akik egy gyönyörű lányt igérnek Tercnek...a fiú látja is, ahogy a szállások nappalijának lépcsőjén levonul egy elegáns, gyönyörű nő, a szürke különböző árnyalatiba öltözve...beleszeret a látomásba...
Az idő múlik, s egy nap, Tercio hazafelé tartván a Kulacsból, a lépcsőn szembetalálkozik a látomásból ismert lánnyal húsvér valójában...a lábai elé omlik, megvallja szerelmét...ezzel azonban csak elriasztja Anort. (Mert így hívják a szürkeruhás szépséget...Anor Coriolis, a herceg törvénytelen lánya.)
Ám szerelme nem sokáig marad hatástalan, Anor is megszereti Tercet, s amikor az egy hirtelen ötlettől vezetve megszökteti Ötbányára, Anor már boldogan és fülig szerelmesen tart vele...
Egy kis kápolnában megesküdnek, s emlékezetes nászutat töltenek a törpevárosban...
Hazatérve a klánba, boldogan éltek, s így lett volna, míg meg nem halnak, ha Anor kalandvágya fel nem ébredvén arra sarkalta a balkézről született hercegnőt, hogy rábeszélje ifjú férjét egy kalandra...
Történt ugyanis, hogy a könyvtárban talált egy ősi tekercset, mely egy elfelejtett istennő, Doromboló kultuszáról szólt...
A kaland és szerelem idők homályába vesző istenasszonya felkeltette Anor figyelmét, s mivel a tekercsen térkép is volt, mely mutatta, merre található az elfelejtett szentély, hát a fiatalasszony addig hízelgett, míg Trec végül is beadta a derekát... elindultak megkeresni az elfelejtett istennő szentélyét...
Meg is találták az éjtemplom sötét, romos kazamatáinak mélyén. Az Istennő lenyűgözte őket, lelkesen szolgálták, míg nem egy napon fiuk született, kit nevezének Frivolionak...az istennő elirigyelte tőlük a gyönyörű fiúgyereket, a két szülőre a feledés varázslatát téve, hazaengedte őket a Páholyba, s hogy elméjüket végképp megzavarja, Anor lelkét Tercio, Tercio lelkét Anor testébe plántálta...a két elcserélt lélek így érkezett haza, nem emlékezvén fiukra, egymás testében találván magukat...
Napokig csak kóboroltak, kerülgették egymást, s a Páholy lakóit, mígnem egyszer Tintalan, Tercio dadája észre nem vette, hogy valami nagy baj van, s a parkban lévő kis tó mágiájával a segítségükre nem sietett...így aztán visszakapták testüket, de a gyerekükre továbbra sem emlékeztek...Tintalan, hosszú utánajárással mégis kiderítette az igazságot, s elmondván mindent Tercnek, ketten elindultak kiszabadítani Frivoliot...a terv tulajdonképpen sikerült, a fiú kiszabadult, de Terciot az akció közben megölték Doromboló papjai...amikor erről Anor tudomást szerzett, elkeseredésében beleült Vertigo fiatalító gépébe és elindította visszafelé...néhány másodperc alatt rettenetesen megöregedett...még élt egy rövid ideig, megismerte Zengét, fia szerelmét, azután csendeskén elment...az ő Terciója után...

_____________________________________

á

Egy legenda sárkányról, skorpiókról és tudósokról

(Megold Raanus szakdolgozata anyja és apja emlékének szánva)

A nevem Megold Raanus...nővérem és az én személyemben a Páholy két híres családja, a Megoldok és a Raanusok egyesülésének ténye, hogy úgy mondjam, kézzelfogható...

A Raanusok híres tudósok, míg a Megoldok katonák voltak világéletükben...hogy Anyának és Apának hogy jutott eszükbe egyesíteni a két vonalat... nos hát, éppen ezt akarom elmesélni...

Nalfa és Fiola legendája

A legenda szerint Nalfa és Fiola az első látásra egymásba szerettek. Így volt, vagy nem, ki tudja ma már...a manók azt pletykálják, hogy Nalfa megmutatta Fiolának egy éjjel a sárkányát... (igaz, Nyargáról meg azt, hogy megnézte egy este Lappa úr patkószeg gyűjteményét...)
ezekből a pletykákból annyi biztosan igaz, hogy hiába múlik az idő, egy dolog, a szerelem sosem változik...

Szóval Nalfa beleszeretett Fiolába, s egy nap elmentek Stirner úrhoz, a lány keresztapjához, hogy Nalfa megkérje szerelme kezét...Stirner úrról köztudott, bár kimondani nem illik, hogy a város szeszcsempészeinek a feje volt...nem csak Fiola, de a csempészbanda "keresztapja" is...hogy mi nem tetszett az öreg maffiózónak Nalfa úron, azt senki sem tudja, de a lánykérőbe érkező fiút a pincébe, saját keresztlányát pedig az egyik emeleti szobába záratta.

Aztán levelet írt a Tanácsnak, hogyha még életben akarják látni a vezérüket, fizessenek tízezer arany váltságdíjat.

Rendkívüli ülésre ült össze a Magisztertanács Nuada apó vezérletével...ott volt Ibi úr, Khalif apja, a hírhedt sötételf harcos, Druuchi, Weleno Raanus, az apám
és Megolda Megold, az anyám, akiről azt mesélik az öregebb manók, hogy a legszebb skorpió volt, ki valaha is szolgált a Páholyban...
a Tanács úgy döntött, hogy egy skorpiós rajtaütéssel kiszabadítják vezérüket, csak a bölcs Nuadának volt annyi esze, hogy egy kis ládikába rakta a tízezer aranyat, s azt a hóna alá csapta...

Akkoriban Stirner felbérelte a Taurus Helyőrség tagjait, ők vigyázták a Tivit...ahogy apám nevezte őket..."a tehenek". (Emiatt egy időben vadásztak is rá, de végülis elült a két klán között a viszály...)

Szóval a kis skorpiókommandó berontott a Tivibe és parázs verekedés alakult ki a Tauruszos őrökkel, aminek a vége elég gyászos lett, mert amikor a skorpiókülönítmény már éppen össze készült csomagolni a tauruszos csapatot, megjelent Stirner a pribékjeivel, s megfenyegette a Páholyosokat, hogy megöli Nalfát, ha nem hagyják abba a harcot...

Így azután mégis csak Nuadának lett igaza, aki, bár fájó szívvel, de kifizette a váltságdíjat, Stirner kiengedte Nalfát és a kis csapat hazafelé indult... senkinek nem lett komolyabb baja, csak apám, Weleno Raanus sérült meg, őt úgy hozták haza a többiek, például az anyám, Megolda...aki aztán bele is szeretett és később feleségül ment hozzá...Így született meg először a nővérem, Vita és végül én, Megold Raanus, ki ezt a régi legendát, melyet manószájról ismerek, most lejegyeztem...

Ja...és a végét még el sem mondtam...másnap éjjel (állítólag) Nalfa úr egy káoszsárkány hátán megszöktette Fiola kisasszonyt és a Páholyban Ibi úr sszeadta őket...hogy ez igaz-e, vagy csak manólegenda, ki tudja, de Nalfa körül sok sárkányos legenda kering...az viszont biztosan igaz, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak...amikor azután Nalfa meghalt, egy sötét viharos éjjelen a skorpiótemető sírjai között, a manók azt rebesgették, hogy a lelke sárkányháton távozott...és amikor Fiola meghalt, azon az éjjelen egy káoszsárkányt láttak Nalfával a hátán...megszöktetni jött erről a világról szerelmét, mint ahogy azt a Tiviből tette annak idején...

Manóbeszéd, vagy igazság? Ki tudhatja azt biztosan...ma már Nalfa, Fiola, Druuchi, Ibi, Anyám és Apám is halottak...Stirnerről sem hallani mostanság... Nuada apó él már csak a régiek közül...őt meg jobb, ha meg sem kérdezed sárkányról, mágiáról, megrögzött materialista az öreg.

Feljegyzé: Megold Raanus
Távolrév 2006 07 12

_____________________________________

Skorpiómezei Legenda

Talento

*Amikor a Torony nagy órája elüti az éjfélt, a kihalt skorpiómezőn egy férfi bandukol a temető felé...nyikorogva nyílik a temető rozsdás vasajtócskája...a férfi katonás léptekkel a legfrisebb sírhanthoz megy...
Megáll a hant előtt, kezében pergamen...hosszan hallgat...míg végül megszólal*

Ezt neked hoztam...a pályázatra...*mondja halkan a sírnak, majd lehajol és a pergament a sírra fekteti...*
Tudod...a mese...

*aztán áll és vár...majd sóhajt egy nagyot, megfordul és lassan elindul...*

Henna szelleme

*Finom, párás szellő lebben, a pergamen halk suhanással a levegőbe röppen... a tér mágiával telítódik... a porszemek ezüstcsillámként ragyogni kezdenek.*
Mese...
*suttog valaki a semmiből... ha Talento hátrafordul, akkor először csak azt láthatja, hogy a feketeségbe ezüst szálak csíkozódnak... aztán egy homokóra-szerű ezüst alakzat, mintha női ruha volna... végül szemek... és egy fénylő száj*
Talento... hát nem felejtetted el...
*suttogja Henna Howe szelleme*

Talento

*Talento katona...nem hisz a hókuszpókuszokban, de látja, hogy az égen sárkányok repülnek és a napokban egy lány a Dorombolóból varázsolta elő magát... mostanában furcsa hely lett a Páholy...

és amikor hátrafordul, azt látja, amit Henna halála óta kíván látni...Hennát...
Meg se mer mozdulni...lélegzetét is visszafojtja...fél, hogy a látomást eltünteti egy gyenge szellő...

aztán a szellem megszólal...a hang Hennáé...igen, Megold most már biztos benne, a szerelmét látja ott lebegni a sír mellett...*
Nem...*válaszol halkan* hogy is tudnálak téged elfelejteni...
*a szó halk, de szívének dübörgése a mellkasában, a fülében hangos...*
Henna...

Henna szelleme

Köszönöm...
*suttog a hang, amely nem hideg, hanem befogadóan bársonyos, mint egy puha takaró... igen az éjszakának, a sötétségnek sokféle arca van*
Talento...
*közelebb lebben, avarillata van*
Talento...
*még közelebb*
Hunyd le a szemed, Talento...
*szinte érezni a leheletét*

Talento

*A férfit letaglózza az élmény...itt áll előtte az, akit elveszített, örökre elveszített...
a kisértetek nem adnak puszit...pedig neki járna egy, a meséért...bolond gondolat, mégis ez jár a fejében...

engedelmeskedik a hangnak...lehunyja a szemét...
az éjszakai neszei elhallgatnak...csend lesz, megállt a világ, nem fordul kereke tovább...így érzi Talento...

Az univerzum lélegzetvisszafojtva várja, hogy Henna megadja a tartozását...
és az univerzum közepén ott áll Talento...szemét lehunyva*

Henna szelleme

*Az ezüstösen csillogó alak, aki olyan, mintha egy ember képnek a negatívja volna, egészen felfénylik, miközben odahajol a férfi ajkához. Ha most kinyitná a szemét, talán bele is vakulna ebbe a túlvilági ragyogásba, de szerencsére nem teszi.*

*Bársonyos, üde érzés, mint a nyári éjjel... fanyar rózsaillat... az Alvilág Istennőjének ligetéből száll talán... hosszan megpihenő "puszi" Talento ajkán... és az univerzum kóvályogva indul el útjára, mikor végetér.*

Talento

*a férfi megkapta, ami jár neki...halott szeretőjétől a "puszit"

nem tudja, hogy élte túl, nem tudja meddig tartott...szerelmük ereje egy pillanatra hidat vert az innen és túlon... két világ ért össze egy pillanatra, megremegtetve a földet, a napot, a bolygókat és a csillagokat...a szférák zenéltek, angyalok táncoltak...istenek borultak le saját oltáraik elé...

aztán a pillanat végetért...az éjféli neszek visszatérnek...a temetőben egy katona áll...mozdulni még nem bír...
szemét lassan kinyitja...a pergamen, amit a sírra tett, nincs sehol...eltűnt...helyette ott a kozmikus puszi emléke...

Lassan elindul...felnéz az égre...elsuttogja*
Köszönöm Henna...

_____________________________________